Még meg vagyok, köszönöm az aggódást, igazából csak annyi történt, hogy nem vagyok otthon –vagy ha vagyok, akkor sem érek rá. Tegnap megírtam 2 oldal angolt, ma a maradék 3 oldalnyi levelet, hát én mindent megtettem, hogy húzzam azokat az oldalakat, semmi kedvem nem volt úgy fogalmazni, hogy csak egy „szánalmas” tanár fogja átbogarászni, aki ha másba nem hát a szemszínedbe köt bele. Barna a szemed? Arcátlanság, az enyém is az! Sülne ki! Szürke a szemed? Pfuj, nem is vagy ember, egy döglött-giliszta-vagy! stb. De persze közös hiba, hogy nem tudunk egymással jól kijönni. Ő kijelentette, hogy utálja a magamfajta „kedves kis ártatlan pofázmányú embereket” és szereti őket az őrületbe kergetni. Én pedig… tőlem mit várunk el? Meghúzom magam a legelső padban, vele szemben és onnét osztom az észt. „Figyellek, egyetlen rossz mozdulat és úgy repülsz édes fiam az iskolából, hogy lábad nem éri a földet!” mondotta ezt egy osztálytársamnak, de ez úgy általánosságban is vonatkozik mindennemű lényekre. Jobb félni mint megijedni alapon jobb lesz mielőbb megszerezni azt a nyelvvizsgát. Jövő ilyenkor én már nem fogok angolokon benn csücsükélni, vagy ha mégis akkor csak röhögök a többiek szívásán és gyengeségén. Szóval ennek a nőnek kellett 5 oldalnyi angolházit papírra vetni, és még van tanulnivaló is, mert sejtetni engedte „oh, írtunk már a legutóbbi anyagból szódogát? Úgy rémlik még nem, nyo mindegy” szóval tanulhatok arra is. Ezen felül kémia és történelem vizsgára vannak tételeim van még olyanom, hogy történelemre „könyvet” írni, kézzel… és föcire „tőzsdézni” kell… tulajdonképpen ennyi az összes feladatom a szünetre. Az angol letudva, a töribe belekezdtem a tőzsdecápáskodást ideiglenesen felfüggesztettem, majd folytatom – a tételek meg még váratnak magukra.
Addig is volt egy halloween-unk, én nem tudom, hogy ki ünnepli ezt a valamit – mi itthon nem szoktuk, mert ennek nincs hagyománya, és még csak nem is valakinek szól, mint egy Valentin-nap. Minden esetre, a közeledte eszembe juttatta, hogy kéne rajzolni valamit. Azóta sorra jönnek az ötletek születnek a vázlatok, és mikor időm engedi még alszom is :D majd, ha sikerül, akkor az egyik modellemről csinálok ilyen teljesalakos rajzot… szóval, ha összejön a dolog, akkor bizony közzéteszem, örüljön a drága Pet :3
Meg most belekezdtem egy novellába, igazság szerint egy mondat van meg belőle, meg kavarog a történet… de természetemhez hűen szerelmi dráma lesz. Zenehallgatás közben egyszer csak költeni kezdtem és valami ilyesmi jött össze: „Itt állsz és vársz... de nincs tovább.” ebből mi fog születni? Meg versírásra adtam a kobakom. Valami nagy bajom lehet, ha folyamatosan az elválásról, ürességről, szomorúságról, halálról – vagy csak halálvágyról – írok. Mondjuk ez a rímbe szedett valami elég fura, a közepéből hiányzik egy szó, és az Istenre, én nem tudom mi kéne oda. Majd megjön az ihlet.
Addig meg csak ennyit nyújthatok, egy kis angel-face-t (éndzsöl-féjsz – valahogy minél többször ejtem a „fész”-t „féjsz”-nek annál viccesebb)
A mai nap mondhatni különleges volt, legalábbis nem megszokott. Kicsit még mindig a hatása alatt vagyok, azt sem tudom, hogy a dolgok jó vagy rossz irányt vettek. Az sem biztos, hogy bármi változott. Rólam tudni kell, hogy hihetetlenül idegeskedő típus vagyok, ha arról van szó, hogy valamit adjak elő tömeg előtt. Lever a víz, remegek össze-vissza, egy szimpla szóbeli felelet előhozza ezt belőlem - ugyanakkor a suli által szervezett majdhogynem összes programon felszólalok. Próbálom leküzdeni, egyszer csak sikerül.
Most úgy ülök itt a számítógép másik felén, hogy elvörösödöm és kizárom a külvilágot, e hatásról tépem a szám. Itt ülök még mindig vörös vagyok és a Ctrl+H-s füleimmel csak a kívánt szavakat hallom. Most megfogalmaztam a semmit, elnézést.
A mai napról volt egy "teadélután", és ez úgy nézett ki, hogy lerohant egy tanárnő, hogy azonnal-kész-vége képviseltessem a sulit mert...?! Nekem így nem jött le elsőre a dolog, de kicsivel később már minden kirakósdarab a helyére került. Megpróbáltam beszervezni másokat, rajtam kívül még egy lányt mondott kedves tanárnőnk, ő aznap nem ért rá, és egy másik lány is jelentkezett, de ő sem. Én meg próbáltam menteni a menthetőt: teljesen mindegy csak valaki jöjjön el velem, mert elvagyok én a sarokban gubbasztva de talán a delegációnak nem kéne épp haldokló-hattyúdalt előadnia. Mondani sem kell, mindenkinek azonnal halaszthatatlan programja lett - ezúttal is milliomegy köszönömöt küldök nekik, és persze csókoltatom mindannyiukat. Szerintem ez mindenki vágya.
Szóval halálosan idegesen - mert az ismeretlentől való ijedtség idegessé teszi az embert - haladtam a célállomásom felé. Most a helyzetről tudni kell, hogy a szervező iskola a "hazai jelleg" és a maradék 5-6 TISZKes sulija "más jelleg" képviseltette volna magát, elviekben. A termet megtalálni egész egyszerű volt, simán ment. Én, ahogy mondtam beültem a sarokba, még konzultáció folyt a színjátszósok közt, szóval addig elrendeztem magam. A kellemetlen érzés akkor jött, mikor így 3 körül is még csak én voltam. A "hazai jelleg" a színjátszósok közül került ki, a "más jelleg" pedig egyedül én voltam x3
Hallgattunk verseket, meg szösszeneteket - minek után, stílusosan az én Szösz-öm következett. Ahhoz képest, egész jól szerepelt. Ahogy telt az idő úgy oldódott a hangulat, nem hittem volna, hogy egy látszólag összeszokott társaság ilyen nyitott volna. Valahogy szóbajöttek(hoztam?) a rajzokat, amik végigjárták a körformába pakolt padokat. Közben fogyott a tea, a süti és az irományok is, persze a gyomrom még mindig görcsben. Utána jött egy kérdés, hogy van-e még valami a tarsolyomban, és volt. Egy kissé erotikus darab lapult a szépszál Zöld mappa rejtekén. Eleinte úgy volt, hogy akkor azt hagyjuk, utána mégis fel lett olvasva, egy kissé cenzúrázott verzióval, majd mikor a felolvasó tanárnő olyan részhez ért átadta a stafétát másnak. Feszült csend, hallgatás, senki sem eszik vagy iszik. Én már a pad alatt voltam, vörös fülekkel. Aztán jön az "eksön" aminél - inkább ne. Néhány perces csend. Taps. Nagyon-nagyon-nagy taps. Méginkább vörösödöm, erre reagálni nem tudok. Mit lehet? Tanárnőnek ki kellett mennie valamiért - ő állította le a felolvasást, hogy hiába vannak köztünk nagyfiúk és nagylányok, a háloszoba titkok cseréje máshol történjék. Mindenki el akarta olvasni a folytatást, így nem volt kérdéses, hoagy -, ahogy kitette a lábát, a történetem olvasó lány folytatta, nehogymár abbahagyjuk. Magyarázni a történetet nem kellett. Utána még két rövidke volt, ha jól rémlik mindkettő szerelem témában. Az első után valami ilyesmire kaptam fel a fejem: ne haragudj, de még mindig az előző hatása alatt állok.
Hatást váltott ki egy művem? Az én "kis" valamim? Egy jól megfogalmazott szeretkezés is képes fátylat borítani a lélekre? Sok dologért kaptam dicséretet, és bár kérdés nem érkezett - állítólag az utóhatás; gondolom a téma miatt - azért valahogy mégis... mégis olyan más lett a légkör. Vagy csak én szellemültem teljesen át, miután mindkét novellámat hallották. Szert tettem néhány új ismerősre, kapcsoaltra, amik nem tudom milyen hosszú életűek lesznek, vagy hogy látome-e még őket egytáltalán, de hát ez majd kiderül.
És még annyit engedjetek meg, ha már ma nem kerül ki semmiféle kuttúr-jútyúb akkor egy pikcsörrel örvendeztesselek meg benneteket. Igen, ő modell. Igen, megengedte, igen ő fiú, nem - nem adom meg az e-mailjét, nem használható fel a képe profilképnek féjszbukkon és máshol sem. Lementeni sem szabad, csak szemet legeltetni.
Nos, hosszú idő után életjelet adok magamról, ezúttal egy novellát is publikálok.
Nagyjából fél óra alatt született a kis művecske, és hát... mindenki döntse el miről szól. Átvitt értelemben emberekről, nem átvittben pedig kis "micsodákról".
Jelenleg dübörög Black Veil Brides, nem tudom ki ismeri az itteni olvasók közül.... hát remélem egy páran azért tudják a dörgést. Az énekesük, Andy Sixx hát valami isteni szép arca van a srácnak, és mostanság valahogy felkapottabb lett, talán a Facebook tehet róla, azért remélem nem lesznek a 12 éves kislánykáknak tévképzeteik ezektől a fiúktól. Nem szeretem a túlhypeolt dolgokat, mert idegesít ha túl sokan hordanak össze butaságokat, és ezért. Egyébként tudatában vagyok annak, hogy az olvasótáborom felét most vesztettem el, ismét.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Még meg vagyok, köszönöm az aggódást, igazából csak annyi történt, hogy nem vagyok otthon –vagy ha vagyok, akkor sem érek rá. Tegnap megírtam 2 oldal angolt, ma a maradék 3 oldalnyi levelet, hát én mindent megtettem, hogy húzzam azokat az oldalakat, semmi kedvem nem volt úgy fogalmazni, hogy csak egy „szánalmas” tanár fogja átbogarászni, aki ha másba nem hát a szemszínedbe köt bele. Barna a szemed? Arcátlanság, az enyém is az! Sülne ki! Szürke a szemed? Pfuj, nem is vagy ember, egy döglött-giliszta-vagy! stb. De persze közös hiba, hogy nem tudunk egymással jól kijönni. Ő kijelentette, hogy utálja a magamfajta „kedves kis ártatlan pofázmányú embereket” és szereti őket az őrületbe kergetni. Én pedig… tőlem mit várunk el? Meghúzom magam a legelső padban, vele szemben és onnét osztom az észt. „Figyellek, egyetlen rossz mozdulat és úgy repülsz édes fiam az iskolából, hogy lábad nem éri a földet!” mondotta ezt egy osztálytársamnak, de ez úgy általánosságban is vonatkozik mindennemű lényekre. Jobb félni mint megijedni alapon jobb lesz mielőbb megszerezni azt a nyelvvizsgát. Jövő ilyenkor én már nem fogok angolokon benn csücsükélni, vagy ha mégis akkor csak röhögök a többiek szívásán és gyengeségén. Szóval ennek a nőnek kellett 5 oldalnyi angolházit papírra vetni, és még van tanulnivaló is, mert sejtetni engedte „oh, írtunk már a legutóbbi anyagból szódogát? Úgy rémlik még nem, nyo mindegy” szóval tanulhatok arra is. Ezen felül kémia és történelem vizsgára vannak tételeim van még olyanom, hogy történelemre „könyvet” írni, kézzel… és föcire „tőzsdézni” kell… tulajdonképpen ennyi az összes feladatom a szünetre. Az angol letudva, a töribe belekezdtem a tőzsdecápáskodást ideiglenesen felfüggesztettem, majd folytatom – a tételek meg még váratnak magukra.
A mai nap mondhatni különleges volt, legalábbis nem megszokott. Kicsit még mindig a hatása alatt vagyok, azt sem tudom, hogy a dolgok jó vagy rossz irányt vettek. Az sem biztos, hogy bármi változott. Rólam tudni kell, hogy hihetetlenül idegeskedő típus vagyok, ha arról van szó, hogy valamit adjak elő tömeg előtt. Lever a víz, remegek össze-vissza, egy szimpla szóbeli felelet előhozza ezt belőlem - ugyanakkor a suli által szervezett majdhogynem összes programon felszólalok. Próbálom leküzdeni, egyszer csak sikerül.
